Tegnap, vasárnap megsütöttem a 10. kenyérkét, ismét visszatérve a kovászhoz. Csakis a liszt, víz és a só. Elégedett voltam az eredménnyel, egy -számomra- igen szép és majdhogynem az eddigi legfinomabb kenyeret sikerült sütnöm. 🙂 Hihetetlen hogy a teljes kiőrlésű rozsnak mekkora “ereje” van, tisztára rozskenyér, szinte nem is érezhető benne a búzaliszt jelenléte. Majd’ kicsattan az egészségtől ez a kenyérke: kíméli a gyomrot, segíti az emésztést a -viszonylag- magas rosttartalom a teljes kiőrlésű rozs miatt. Egyszerűen csak szeretni lehet. 🙂
A felerősített, etetgetett kovászból dagasztási nap előtti nap kivettem egy jó nagy kanállal, ezt feletettem 6 púpos ek. TK rozsliszttel (RL 190) és 6 ek. langyos vízzel. Amiből pedig ez ki lett véve, azt egyszerűen megetettem, majd ment vissza a hűtőbe.
Másnap bedagasztottam a kenyeret, és 3-szor hajtogattam kb. 40 percenként, végül a kelesztő szakajtót kilisztezem (nekem van egy csak kenyeres kis lenvászon rongyocska, azt szoktam beletenni a szakajtóba, s lisztezem 🙂 ), és így teszem bele a kenyeret, az aljával felfelé. Szépen betakargatva kb. órán át kelesztettem, pihentettem.
Végül kisütöttem. A ” nem tudom mennyi a hőfok ezen a régi sütőn”-sütőt majdnem maxra feltekertem, és egy lábasban vizet tettem az aljába. Így, kb 10-15 percig sült gőzben, majd kivettem a vizet, s lejjebb vettem alatta a lángot. Olyan 50 percig sült kb. Néha forgattam, mert nem egyenletesen süt a sütő. Végül ha már mosolygósra sült, kivettem, és egy rácsra kitéve hűtöttem. Miután kihűlt teljesen, szeleteltem és Jó étvággyal fogyasztottam. 🙂
Jó étvágyat
