“Mátrás csirke” görög salátával

Mai receptemet én neveztem el, ugyanis egyik szombat este leutaztunk a Mátrába, pontosabban Mátraszentimrére, egy ismerősünk nagyszülei kis mesebeli mézeskalács-parasztházába. Ott, a házgazda egy ínycsiklandó tulajdonképpen ketchupos-mustáros csirkemellet sütött meg, és köretként zöldségekből és almából, no meg picike sajtból klassz salátát készített. Hát mit ne mondjak, mind a tíz ujjunkat megnyaltuk! 🙂

Hazaérve rögtön papírra vetettem ezt az amúgy nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető ételt, amivel akár egy nyárköszöntő baráti-családi találkozón remekül jeleskedhetünk. 🙂

Íme a recept: (persze a mennyiségek a társaság számától függően növekedhetnek)

Görög salátához:

Öntetéhez:

A csirkét a tejben kb fél órát puhítom, addig vastagon felkarikázom a hagymákat, a ketchupot a mustárral összekeverem, félreteszem.

Amíg omlóssá válik a tejtől a hús, az idő alatt elkészíthetjük még a görög salátát is: csak felkockázzuk az olívák kivételével a zöldségeket, hagymát megaprítjuk, sajtot apróbb kockákra vágjuk. Az egészet összekeverjük. Majd az olívaolajat ízesítjük a citromlével és az oregánóval.

Ha letelt a kb. fél óra, akkor egy tepsibe sütőpapírt rakunk (én minden alá papírt rakok, legyen az kalács vagy sült hús, mert könnyebb elmosni a tepsit), és egy kis olajat öntünk rá, azt elkenegetjük. Erre jön rá az alján megsózott hús, tetejét is megsózzuk, borsozzuk, rozmaringot aprítunk rá, majd ráhelyezzük a hagymakarikákat, és az egészet leöntjük a ketchupos mustárral, AMELYHEZ már hozzá is kevertük a húsból visszamaradt tejet, ÉS így lesz igazán szaftos ételünk, ráadásul a finom tejes-mustáros-ketchupos krém csak emeli az ízeket. Végül mielőtt kész a hús, megszórjuk reszelt sajttal, amit szépen rásütünk.

Melegen tálaljuk, de hidegen is kiváló, akár szendvics tölteléke is lehet így egy az egyben. 🙂

Jó étvágyat kívánok

Címkék: , , , ,
Tovább a blogra »