Egyszer tavaly, amikor még fagylaltot árultam a pesti Király utcában, volt egy szép, elegáns, idős hölgyvendégem.
A semmiből tűnt fel, majd megállt nálam, és a kínálatot nézegette -válogatott, melyiket kóstolja csak meg. Mivel szimpatikus volt, beszédbe elegyedtem vele, és kiderült, hogy ő egy Cukrásznő. Egy -most már nyugdíjas- cukrásza az anno méltán nagy hírű Lukács Cukrászdának, mely annak idején a legexkluzívabb cukrászatok közé tartozott.
Elmeséltem neki kalandomat a cukrászattal, hogy valamiért nem akar sikerülni, majd ő csak állt, tekintete végigfutott rajtam és kijelentette:
,,Alkalmas vagy cukrásznak. Igen, minden megvan benned…,,
Azt a napomat bearanyozta szavaival, küllemével és az egész Jelenlétével.
Javasolta, hogy a közelben van egy cukrászda, (mondta is merre) ahová épp keresnek új cukrászt, nézzem csak meg.
Egy hét múlva visszajön azt ígérte, mint mondotta: kíváncsi rá mit mondtak a műhelyben.
Búcsúzóul még megjegyezte, hogy lehet, még ő is tudna mutatni egyet s mást, és talán ,,lenne még pár névjegykártya a tarsolyában,,…
Ezzel a mondattal búcsúzott. Két gombóc fagyit, amit kért, ajándékba szerettem volna neki adni, de ragaszkodott hogy kifizeti, de csak egy gombóc árát kértem el, és természetesen édes tölcsérbe adagoltam a gombócokat.
Ott lakik valahol a Dob utcában. fel is írtam, de elveszett a cetli, de az emlékezetemben megmaradt mégis.
Elköszöntünk, és én hosszasan néztem utána, amint eltűnt a Király utcai forgatagban.
Vártam hogy jöjjön egy hét múlva. Nem jött többé, pedig sokáig vártam a fagyipultban.
Végül rájöttem hogy Vele azért kellett találkoznom, hogy visszaadja hitemet a szakmában, és megkezdje Önnön magam megbecsülését.
Az elegáns, idős Cukrásznő. Méltó volt a Lukácshoz, ebben biztos vagyok.
Így emlékezem Rá…
angyalgalushka / Niki
