Rizskoch, ahogyan mi, otthon készítjük

Most sajnos kissé háttérbe szorult a blog-bejegyzés írása, mert most csupa jó dolgokon megyek keresztül, hamarosan új életet is kezdek: Költözni fogok. Nem a blog, hanem Én. Óbudáról Csepelre. 🙂 A munkám során is változás történt, ami keretében fizikailag is, és szellemileg is leterheltebb lettem.

De az élet nem áll meg, sőt! Most kezdődig csak a java!!! 🙂

Addig is bejegyzem ide az oldalamra egy rég vágyott hűs, vagy langyos desszert receptjét, amit tudom, sokan közületek, Kedves Látogatóim, sokféleképpen készítitek biztos. Mi egyszerűbben szeretjük. 🙂

Persze nem is én lennék, ha egy kis csavart, pl. egy gyümölcsös kompót-dzsem-féleséget nem főznék ki hozzá. 🙂

Lássuk csak:

-27 dkg rizs

-kb. 1 l tej

-12 g vaníliás cukor

Ebből tejberizst főzök.

Ehhez kell még:

-5 tojás szétválasztva

-100 g porcukor (s-60 g f-40 g)

Ezeket felverem. Előbb a sárgáját, majd a fehérjét lazán a tejberizsbe keverjük, és kisebb méretű, ki zsírpapírozott tepsibe öntjük.

(Mi megszórtuk 2 marék meggyel a felét.) Kisütjük közepes fokon, kb. 175 ‘C.

Tetejére én egy marék meggyet, és egy marék ora-bora szilvát kevés cukron megrogyasztottam, kicsit sűrűsítettem, és ezt tettem a tetejére.

Mennyei fanyar íz, a lágy tejberizs zamatával karöltve. 🙂

Jó étvágyat kívánok ezzel a hidegen, vagy melegen/langyosan is fogyasztható desszerttel.

Címkék: , , , , , ,
Tovább a blogra »