angyalgalushka

Ünnepi krumplis Fehér kenyér

Augusztus 20-a van, Szent István király ünnepe, államalapítás, és természetesen az Új Kenyér Ünnepe.  

Az én ünnepi kenyerem egy másmilyen kenyér lett, mint az itt eddig bejegyzett kenyereim. A liszt és víz -kovász alap benne található, de Ma szerettem volna Olyan Kenyeret sütni, és kipróbálni, amilyet a Mama még annó sütött. Az eredmény pedig: igen, a szokás hatalma – a megszokott falusi ízvilág, kissé sültebb ízű kenyér héj, és nagyon finom puha belső. A képeken látható két szeletet, és a csücsköt azonnal meg is ettem. Olyan lett. Olyan… 🙂

A fotón a dísz-kalász pedig árpakalász eredetileg, de azt hiszem méltóak voltak a kenyér mellé “állni”. 🙂

Kovász/előtészta/öregtészta:

  • 20 dkg liszt (BL-80)
  • 10 dkg víz 
  • kb. 2 dkg friss élesztő      Ezt így ahogy van, előző délután összegyúrtam, és egy edénybe tettem, majd keresztben bevágtam a tetejét. Kb 12 perc múlva már szemmel láthatóan dolgozni kezdett. Jó 12 órát hagytam neki éledezni. Előre egy jó nagy krumplit pedig megfőztem. 

A kb 12 óra elteltével kimértem a hozzávalókat és lereszeltem a főtt krumplit. 

  • 500 g liszt (BL-80)
  • 300 g langyos víz
  • az öregtészta
  • kb. 2 dkg friss élesztő
  • 15 g só
  • a reszelt főttkrumpli

Bedagasztottam a hozzávalókat, majd letakarva pihentettem kelesztettem kb. 40 percet. Aztán formáztam, a kelesztő kaskába tettem, majd ismét kelesztettem. Na itt azt hiszem hamarabb kellett volna közbe lépni… mert szinte majd kikelt szó szerint a kosárból. 

Ekkor már egy lábasban vízzel már be van kapcsolva a sütő, az itteni kis “fogalmam sincs mennyi” fok helyett jó max fokra állítva, a kenyeret egy ki sütőpapírozott tepsibe fordítottam. A lisztet egy kis puha vizes szivaccsal letöröltem rőla, amennyit tudtam, azaz “lemostam” a kenyeret, megvágtam, és betettem a sütőbe. Egy jó 10 perc után a vizet kivettem alóla, és kicsit lejjebb vettem a lángot alatta. Készre sütöttem, ez volt kb 1 óra. 

Miután kisült, azonnal megspricceltem vízzel a kenyeret, hogy szép cserepes-ropogós legyen a héja. És amikor kisült, megvágtam, és már ettük is. 🙂

    

  

  

 

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!