Szinte nem múlik el hétvége, hogy ne gyakoroljam itthon a kenyereket. 🙂 Valóban szerelem lesz ez a kovászolás, de hogy majd a végén mi “sül” ki belőle, még számomra is meglepetés. Terveim vannak a jövőben komolyabban foglalkozni velük. Éppen ezért is hoztam össze egy randevút az oly magasztalt paradicsom és az új szerelmem, a rozs között, és állíthatom, olyan lett, mint emilyennek megálmodtam. Csiszolni mindig lehet a tudáson, gyakorlaton, de maga az alap, az marad. 🙂
Két kovászt nevelek itthon, egy teljes kiőrlésű rozskovászt, és egy fehér, búzakovászt. Mindig az aktuális gyakorlatomhoz igazítom, melyiket erősítem fel a sütésre. Jó velük foglalkozni, jó látni, hogy él. Sütéses hétvégére már a hét legelső napján kiveszem a választott kovászt a hűtőből, kicsit hagyom melegedni, majd egy tiszta üvegbe áttessékelem, végül megetetem, és várok. Várom hogy emelkedjen, buborékosodjon, fodrozódjon. Majd ismét etetés, és várakozás. Minden etetéssel erősödnek. Jó arra hazajönni a munkából, hogy látom mennyit növekedett az üvegben hajnalhoz képest. 🙂
Na de most jöjjön az igazi Rozskenyér 🙂
Recept a megszokottam, csak feleztem:
- 160 g langyos víz
- 250 g tk rozsliszt (RL 190)
- 125 g erős rozskovász
- 8 g só
- 1 marék vágott aszalt paradicsom
Dagasztás előtti napon kiveszek egy kanállal a kovászból, és ezt 6 ek. RL 190-rozsliszttel és 6 ek. langyos vízzel feletetem. Az üvegben maradottat 3-3-mal etetem.
Másnap ha már tetőzött a kovász, összegyúrom a kimért liszttel és vízzel (ha kevés lenne a kovász a maradékos üveg azóta az is emelkedett, leveszek belőle pluszt), majd hozzáadom a sót és a paradicsomot.
Kicsit pihentetem, majd 3-szor félóránként hajtogatom, mozgatom, veknit formázok belőle, és a kipapírozott vagy kilisztezett-olajozott kenyérformába helyezve kb. 8 órán át keltetem. Szépen megrepedezett a teteje, így nem kellett gondolkodnom, vajon most milyen mintát vágjak bele? 🙂
A kis régi tűzhely sütőjét begyújtva max fokozatra állítottam, sütő aljába tettem egy lábast vízzel, és kb 10 perc után betettem a formában a kenyérkét sülni. 30 percig sült gőzzel, majd lejjebb vettem a gázt alatta, kivettem a vizet, és így még ismét 30 percig sütöttem, csendesebb fokozaton. Amikor kisült, kivettem a formából, és a sütő rácsára téve hűlni hagytam. Végül szeleteltem.
Szendvicsnek is kiváló, vagy egy jó paradicsomos feltéttel, krémekkel, … vagy önmagában is nagyon finom és egészséges. Azt hiszem, ezzel az egész kenyérsütéssel, és kovászolással észrevettem, hogy kezdek kicsit jobban odafigyelni mit teszek a kosaramba vásárláskor, és ez rendkívül jó érzéssel tölt el. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: