angyalgalushka

Tökmagos-áfonyás granola

Már vagy ezer éve szeretnék granolát készíteni, de most egy hirtelen fordulattal előkaptam egy kis edényt, és a rég összehordott magvacskákat, aszalványt, és a virágmézemet szépen összerandevúztattam. 🙂
Sajnos a hőn áhított szelet-verzió nem jött össze: valahogy nem akart összesülni a granola, aztán ahogy kezdett illata és színe lenni, inkább kivettem a sütőből, és egyszerűen átkavartam.
Így is nagyon finom lett. Egy kis egészséges nassolnivaló azoknak, akik szeretik a müzlit, akár szeletben, akár valamiféle tejtermékkel, gyümölcslével. 🙂

Kezdetnek csak kis adagot ,,mértem,, azaz szemre a következőkből:
-zabpehely
-magkeverék (satátákhoz pl., így volt feltüntetve az üzletben)
-aszalt vörös áfonya
-tökmag
-virágméz
-picike étolaj (szerintem el is hagyható)

Összekevertem szemre a hozzávalókat, miből épp mennyit szerettem volna, majd alacsony hőfokra állított előmelegített sütőben aranyszínűre pirítottam.
Végül egy kis kanállal összeforgattam. Kész. 🙂
Én joghurttal, kefírrel szeretem a legjobban.

Jó étvágyat.

granola-2016-11-13-13-33-09

granola-2-2016-11-13-14-11-44

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!